A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akciófigura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akciófigura. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 10., csütörtök

McFarlane Toys - Walking Dead Diorama kollekció karácsonyra

A Walking Dead sokak számára csak egy televíziós sorozat, és az elmúlt évek egyik legsikeresebb szériája, mégis én inkább a képregényes mivolta miatt írok róla. A képregénysorozatot Todd McFarlane kiadója, az Image viszi, de emellett (amiről már korábban írtam egyszer) kiemelkedő fontosságú lehet McFarlane Toys névre keresztelt cége, mely főként akciófigurák gyártására adta a fejét. A minőség kiemelkedő világ szinten, és naná, hogy a Walking Dead akciófigura kollekciója is nekik köszönhető. Ezúttal a figurákhoz tartozó diorámákat fognak készíteni, ami mutatós kellék lehet a polcon azoknak akik rendelkeznek már WD figurákkal. Előzetesen csak néhány kép látott napvilágot, melyeket maga a mester tett közzé, és az már látható, hogy egyedi megközelítésből oldotta meg a diorama kérdést. A merev, egybe öntött formák helyett lego szerű elemekből rakhatjuk össze kedvenc helyszíneink töredékét. Tartozik mindehhez egy eredeti megjelenés, de akár saját elképzeléseinknek is teret adhatunk, persze ez nyilván korlátozott a fix darabok miatt. Úgy gondolom ismét sikerült valami eredetit alkotniuk. Hasonló megvalósítással még nem találkoztam diorama szinten. A megjelenés még sajnos elég messze van, de karácsonyra már megvásárolhatja minden érdeklődő. Egyéb információk sajnos nincsenek a szettekről. Még az is elképzelhető, hogy csak korlátozott példányszámban lehet majd hozzájuk jutni. Ez gyakran előfordul a cégnél.

2014. február 11., kedd

Hot Toys - Wolverine

A Hot Toys, mint "játékgyártó" (bár az idézőjel nagyon is helytálló, mert alapvetően gyűjtői példányokat, gyártanak) vállalat ott van a szeren, méghozzá az egyik legprofibb cég aki ebben az érában tevékenykedik. Egy-egy darab már szinte megszólal. A 2000-ben útjára bocsátott hong kongi plasztikgyár ma már ki is nőtte a saját nevét. Olyannyira, hogy a limitált darabokra külföldön nagyobb a kereslet, mint egy kiló kenyérre. A kiadás pillanatában (az előrendeléseknek köszönhetően) ugyanis hellyel-közzel elfogynak a példányok. Nem is csoda. A pénzünkért tökéletesen kidolgozott figurákat kapunk, melyek igaz elég borsos áron mozognak, de aki szereti gyűjteni kedvenc filmje, képregénye, netán videó játéka figuráit, ebben a kidolgozásban garantáltan nem fog csalódni. Ez mind úgy hangzik, mintha nekik dolgoznék, és épp reklámoznom kellene őket, de hát rosszat nem igen lehet mondani ezekről a gyönyörű plasztik bábukról.
A ruhák is eredeti anyagból készülnek, hihetetlen pontossággal megvarrva. Az arcok kidolgozás pedig már csak a ráadás.
2014-es munkásságuk is eléggé tetszetős, pedig még csak január van, és alig jelentettek meg valamit. Az új Wolverine film megosztja a nézőket, viszont ez a Rozsomákot megformáló Hugh Jackman figura egy igazi gyönyörűség. Szerény véleményem szerint maga a prototípus egy fokkal realisztikusabb volt, de sebaj. A szöveg alatt megnézhetitek a róla készült jó néhány fotót. Nektek van már Hot Toys relikviátok?

2013. augusztus 5., hétfő

Walking Dead rajongók figyelem!

Nyilván minden Walking Dead rajongó várja már az október 13-án startoló negyedik évadot (valamint merem remélni, hogy a képregény változatot is ennyire szeretitek és követitek) és a nemrégiben kiadott hosszú trailer miatt nem is kételkedem ebben, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a képregény változat alapján figurák is készülnek a gyűjtők számára.
Nyílt titok szerintem, hogy a legtöbb figura és szoborgyártó cég messze nem olyan sikeres mint a Spawn kitalálója, Todd Mc Farlane által életre hívott McFarlane Toys. Rengeteg figurát és szobrot gyártanak a videójáték karaterektől a film, és képregény figurákon át a sportolókról mintázott játékokig. Ez a cég gyártja a Walking Dead figurákat is (mely evidens, ugyanis a képregényváltozat a szintén McFarlane tulajdonában lévő Image képregénykiadó égisze alatt jelenik meg). Itt vannak a zsír új figurák a 'Kormányzóról' és kislányáról, valamit a negyedik évadban képbe jövő (?) félkarú Kormányzóról is. Hamarosan többek között ezekkel a figurákkal debütál majd a harmadik széria. Debütálásnak mondjuk relatív, de fokozatosan kapunk majd újabbnál újabb mozgatható Walking Dead babákat mind a sorozatból, mind a képregényből. Az áruk elég korrekt, és rendkívül jól ki vannak dolgozva. 4-4,5 inches figurák. Gyűjtőknek kötelező! 



Nagyobb mérethez katt a képekre!