2013. szeptember 21., szombat

Képregényhősök undergroundja 1.rész: Animal Man

Íme, elkezdtem hát egy újabb rovatot, amelyben olyan képregényhősöket/ avagy gonosztevőket mutatok be, akik talán még ismeretlenek sokak számára, de ugyanakkor mégis szerethető figurák. Népszerű hősökről ugyan mi újat írhatnék, hisz már mindenki ismeri a történetüket. Ez a bejegyzés minden bizonnyal nem az első és utolsó rész ebben a sorozatban. Megkísérlem tehát, hogy talán újat tudjak mutatni pár embernek.
   Illendően kezdjük egy jó oldalon álló hőssel, a DC Comics élvonalából, aki nem más mint: Animal Man! Az 'Állatember'-ként ismert szuperhős magyar berkekben egyáltalán nem mondható népszerűnek, lévén, hogy a képregény kiadók igyekeztek olyan neveket és sztorikat megjelentetni, amelyek a népesség arányához mérten hasonlóan népszerűek lehetnek mint saját hazájukban (ezt abszolút megértem, de azért ha nem is kihagyhatatlan, azért talán még említésre méltó lehet ez a karakter). Első megjelenése 1965-ben a DC által kibocsájtott Strange Adventures Vol1 180. számában volt, és Amerikában mai napig aktív részese a képregény világnak. A Dave
Wood által kiötlött, és Carmine Infantino által megrajzolt hős rengeteg változáson ment keresztül. Ahogy a képregények változtak, úgy formálódott ő is velük. De ki is ő valójában? Hogy kezdődött minden?
Animal Man, polgári nevén Bernhard "Buddy" Baker igen fiatalon punkrockerként próbált érvényesülni a rohanó világban, amikor útja a New York állambeli Adirondack hegységbe vitte, hogy kedvenc hobbijának, a vadászatnak szentelje szabadidejét. Senki nem tudja, hogyan történt, és miként vált eggyé az állatvilággal mind mentálisan, és fizikailag, de amikor visszatért már nem ugyanaz az ember volt aki előtte. Eredetét mély homály fedi, és talán maga Dave Wood tudná megmondani mégis hogyan gondolta az egészet.
Ettől kezdve Buddy olyan gyorsan futott akár egy tigris. Úgy úszott mint egy fóka, és olyan erős lett mint egy gorilla (ez a Strange Adventures #180 címlapján olvasható). Hamar ráébredt képességeire, mikor is állatkertből szökött vadállatokkal találta szembe magát. Le tudta utánozni az állatok képességeit, birtokolta minden mozdulatukat, gondolatukat. Ahogy az a legtöbb hősnél így van, nem tudta mihez is kezdjen újdonsült képességeivel, hisz még maga sem szokta meg őket, de aztán később az Animal Man nevet használva, és csini hacukába bújva ő lett a helyi hős. Néhány évnyi aktív bűnüldözés után visszavonul és megházasodik, de ezennel itt nincs vége! Beáll a Forgotten Heroes (elfeledett hősök) nevű csapatba, mely nem mondható túl aktívnak, és később a vezérük látszólagos halála után Buddy feloszlatja a csapatot. Ezután megpróbálkozik az újbóli visszavonulással, de mégis csak a szuperhős pálya mellett dönt, és ezt kihasználva próbálja eltartani a családját. Ez idő alatt megmérkőzik néhány szupergonosszal és hűségesen védi továbbra is közegét, valamint aktivistaként harcol az állatok jogaiért is.
Amit talán kevesen tudnak, hogy tagja volt az amerikai Igazság Ligája európai tagozatának is, akiknek az oldalán olyan gonosztevőket győzött le, mint például a Lidérc, vagy éppen a Méh királynő. Úgy gondolom a saját szakállára is remekelt a karakter, de az Igazság Ligájában való részvételével pecsételte be magát igazán a képregényrajongók nagy könyvébe. Mondhatni innentől sokkal érdekesebb lett. Talán nem olyan mozgalmasak a történetei mint mondjuk Batmannek vagy Supermannak, csak hogy szintén a DC Comics-tól hozzak fel példákat, de rendkívül szerethető. Rejlenek benne állat-és környezetvédelemmel kapcsolatos jó meglátások is, melyek a fiatalabb olvasókra még akár ösztönzőleg is hathatnak.
Amit mindenképpen ajánlanék az a legfrissebb Animal Man gyűjtemény, az Animal Man Omnibus HC. 712 oldalas kivitelben kapunk egy csúcs szuper gyűjteményes kötetet Grant Morrison alap Állatember történeteivel, mely 26 részt tartalmaz, valamint egy különálló sztorit, amelyben Animal Man mellett Manbat, azaz Emberdenevér van a főszerepben. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődését valakinek a karakter iránt.
SuperHeroStuff.com - New Bobbleheads!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése