2014. július 14., hétfő

Magyar Szuperhős Mesék

"Budapest éjjeli utcáin egy természetfölötti szörnyeteg garázdálkodik, akit a hatóságok sem tudnak megállítani. Látva, hogy szükség van rájuk, Hungária Kapitánya a nemzeti szuperhős és Harcsa Huszár, a fiatal mutáns összefog a veszély megfékezése érdekében." Ezzel a bevezetővel kezdődik e viszonylag friss, és a magyar újságárusoknál egyedülálló lap. A dolog kiötlője nem más mint a fantasmania.hu online játékbolt. Aki úgy gondolja, hogy egy magyar felfogású képregényről van szó az némileg téved, de a kiadvány mégsem zsákbamacska! A borítóra rákerült a "Képes krónikák" felirat, melyből tudhatjuk, hogy a visszafogottan képregényes küllem mellett egy kicsit mással van dolgunk (és természetesen az újság címében olvasható 'Mesék' miatt is). A képes krónikák egy képes regényt takar, mely egyfajta átmenetet képez a képregény és a mesék között. Minden oldal szöveghez egy teljes oldalnyi illusztráció tartozik. Az újság 3 képes krónikát tartalmaz, melyben megismerhetjük hőseink, Hungária Kapitánya és Harcsa Huszár születését, majd végül egy közös kalandjukba is belekóstolhatunk. Emlékeztek még a régi magyar mesekönyvekre? A Magyar Szuperhős Mesék jó nagyot merített ebből az elfeledett műfajból. A szövegek hangvétele kedves, barátságos, ami helytálló, ugyanis a borítóra  6+os karika került. A szövegek és az illusztrációk megállják a helyüket a felnőttek és a gyerekek számára is, amit azért valljuk be, nem kis feladat lehetett összehozni. Ez a lap tökéletesen gyermek barát. Agressziónak nyoma sincs, így talán a kissé konzervatív szülőknek sem lehet kifogásuk ez ellen az újság ellen.

Minden történetet más alkotó illusztrált. A 'Viharos nyár' című első történetet Pintér Márk, akinek szögletes stílusa tökéletesen megy ehhez a bevezetőhöz. Őt követi a sorban Slezák Diána, aki 'A víz és bűn szülötte' című epizódot rajzolta. Rá egyfajta karikatúrás megjelenésforma jellemző. Az apró részletekre figyelve vicces elemeket fedezhetünk fel rajzaiban. Végül, de nem utolsó sorban a harmadik rész rajzait Létai Márton készítette. Az ő stílusa nagy mértékben tartalmaz képregényes elemeket és többek között a borító is az ő munkáját dicséri. A művészek különböző stílusa, és a szöveg együtt egy olyan elegyet alkot, ami hamar megszerethető és egyedülállóvá teszi a kiadványt.

Nem mehetek el amellett sem, hogy az újság rengeteg magyar helyszínt és magyaros dolgot vonultat fel. A készítők részéről ez egyfajta tisztelgésként és pozitív magyar hozzáállásként is értelmezhető. A fiatalabb korosztály számára egyszerre tanító jellegű és szórakoztató lehet. Izgalmas, és emellett apróságoknak tűnő, de annál fontosabb üzeneteket tartalmaz illemtanról, a mostani Magyarországról, emberekről, állatokról és miegymás. Hungária Kapitánya és Harcsa Huszár sztorija is rettentően megindító lehet ha az ember mélyebbre ás a szövegekben. A gyerekek részéről ezek az elemek is tanító jellegűek, az idősebbeknek pedig sok minden felnyithatja a szemét. A mostani magyarországi helyzetből (melynek nem egy eleme teljesen aktuális) és a fantáziavilágból is egyaránt merítenek az alkotók. Az ironikus apróságok teszik egyedivé.
A harmadik történet befejezését követő lapon azt írják a készítők, hogy a második szám megjelenéséig apró meglepetésekkel várnak weblapukon. Ezt be is váltották többszörösen is. A Facebook oldaluk is nagyon aktív, és mindig valami apró érdekességgel készülnek. Karakterterveket osztanak meg, új információkat, érdekes előzetes képeket. Utóbbit főleg annak apropóján, hogy megjelent egy ingyenes egyperces képregényük is, főszerepben természetesen Hungária Kapitányával és Harcsa Huszárral. A rajzokat Pintér Márk jegyzi, a szöveget és a történetet pedig változatlanul a kiadásért és szerkesztésért felelős Szilágyi Dénes Tibor, valamint Medla József László írta. Ez a kis ingyenes apróság betekintést enged magyar hőseink egy újabb kalandjába, mely ezúttal képregényes formát öltött. Ezt a kiadványt beszerezhetitek teljesen ingyen a Fantasmania bemutatótermében (1082, Budapest, Vajdahunyad u. 32), vagy ha megrendelitek a Magyar Szuperhős Mesék első számát, akkor ajándékba kapjátok.
Ami engem illet, nagyon érdekesnek találtam ezt, és örülnék neki ha a második számba is belecsempésznének néhány képregényes oldalt.
Várom a következő számot, amiben már hőseink eredettörténetét elhagyva két történetnyi hely szabadul fel a megkezdett kalandok folytatására. A kiállítás gondolom a Képes Krónikák elnevezéshez hűen nem változik.
Úgy gondolom, hogy a Magyar Szuperhős Mesék egy egyedi műfajt teremtett, ami teljesen szerethető. Eleinte még szokatlan volt ez a mesekönyv szerű megoldás, de hamarosan belemerültem és átadtam magam a történetnek. Az 52 oldalas első szám A/4-es méretben jelent meg és reméljük megtartja jó szokását. A nemzetnek kellett egy szuperhős. Kaptunk belőle kettőt is, és tökéletesen illenek a magyar környezetbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése