2013. október 16., szerda

S.H.I.E.L.D. - Áttekintés

Startolt a Marvels Agent of S.H.I.E.L.D! Ezzel a cikkel már lógok mióta az első rész lement, de úgy gondoltam igazán várhatok még néhány epizódot, amelyekben ténylegesen is kiderül, hogy milyen húron pendül sorozat, mennyire érdemes rá várni egy hétig, és mennyire gazdagítja a képregényes adaptációk népes táborát. A vegyes érzelmek borítékolhatók voltak és okvetlen, hogy így kellett lennie. Az Arrow sikerén felbuzdulva a Marvel is próbára tette magát. Több-kevesebb sikerrel. Az ABC mindenképpen újabb sikersorozatot tudhat magáénak, mert azért valljuk be: van ám benne ambíció bőven, és megszolgálja a belefektetett munkát. Nyilván tudjátok, hogy akár az Avengers esetében, a rendezés itt is Joss Whedon nevéhez fűződik, de még a forgatókönyv is. A 'Bosszúállók' (Bosszú angyalai) rendezése után, vajmi gyerekjátéknak tűnt a pilot koordinálása, majd a többi epizód. A rendezés kiváló, míg maga a forgatókönyv már hagy némi kivetni valót maga után. A sorozat az Avengers után veszi fel a fonalat. A világ előtt immár nem titok a szuperhősök és idegen lények, szuper gonosztevők,-istenek létezése, de a S.H.I.E.L.D. továbbra sem tágít a feladatától, mely arra irányul, hogy megvédje az embereket azoktól a dolgoktól, amikre még nincsenek felkészülve. Meglepetésként visszakapjuk a szervezet egyik legkiválóbb ügynökét Coulson-t, aki bár látszólag úgy tűnt, de nem halt meg! Halála megrendezett volt, hogy a Bosszúangyalokat összefogásra ösztönözze és felvegyék a harcait a gonosz erők ellen. Ez egy kicsit érdekes, mivel átgondolva az egészet, ez több sebből is vérezhet. Mi lenne ha az egyik szuperhős tudomást szerezne erről? Több szempontból is támadható sajnos. Coulsont némileg átformálták. Abszolút nem azt játssza amit eddig. Mintha kicserélték volna. Abba a hibába esett a rendező, hogy nem követte az eddigi alapot és túlságosan a sorozatra formálta a karaktert. Mindenesetre hosszú pihenője után beleveti magát a munka kellős közepébe.
A beígért szuperhősös vonulat még egyelőre nem túl termékeny. Az első részben kaptunk egy fickót, bár ereje, és képességei inkább mesterségesek voltak, valamint a harmadik rész végén egy kicsit már érdekesebb figurát, aki biztosan visszatér még majd. A modern kütyüket felvonultató sorozat, valamint a díszletek, helyszínek és egyéb kidolgozott kellék terén nagyon remekel, de hogy a történetszálak miként hoznak új izgalmakat az még a jövő zenéje. Eddig kaptunk egy rejtélyt Coulson ügynökkel kapcsolatban (amit soha nem tudhat meg), de még mi nézők sem tudunk, valamint egy még kiforratlan szálat, miszerint az egyik újdonsült S.H.I.E.L.D. növendék, nevezetesen Skye miként dönt. Marad-e a jó oldalon, vagy elárulja-e őket. A Marvelnél használt poénoknak is akad helye. Akadnak megmosolyogtató részek és a sorozathoz tartozó egyfajta vidám hangulat is pozitív, de szerencsére nem veti meg a komolyságot sem. Az eddigi 3 rész alatt viszont mondhatjuk, hogy nem sok dolog történt. Minden rész egy újabb megoldatlan ügy, melyet a végére természetesen kiküszöbölnek, de még sajnos hiányzik belőle az, ami a legtöbb ilyen sorozatból! Több szál, több rejtély! És persze ami kizárólag erre a szériára értendő: a beharangozott szuperhősök csepegtetése a nézőknek! Úgy gondolom nem lesz ez rossz, és most sem rossz, de van még mit kihozni belőle, hogy izgalmasabb legyen a dolog. Mindenesetre az ötlet és a megvalósítás erős párost alkotnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése