2014. május 4., vasárnap

Hogyan védjük a képregényeinket?

A képregényesek körét talán két csoportra lehet osztani; vannak a gyűjtők, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy szeretett példányaikat a lehető legmegfelelőbb körülmények között tárolják, valamint vannak az olvasók, akiknek inkább a tartalom számít, valamint az olvashatóság, és nem feltétlenül megszállottjai a képregények védelmének. Ami engem illet én amellett vagyok, hogy a lehetőségekhez mérten a legmegfelelőbben tároljam a füzetes képregényeimet. Hogyan tehetjük meg ezt?
Mára már rengeteg helyen olvashatsz erről, de úgy gondoltam, hogy igen is fontos ez a bejegyzés. A papír sárgulása például az idő velejárója is lehet, de ugyanakkor ez ellen is van egy megoldás, ahogy a szakadás, gyűrődés és egyéb tényezők ellen.
Legelőször is! Ha a képregényvédelem szóba jön, akkor általában a füzetes képregényekről esik szó. A kötetekkel nincs ilyen gond, pláne ha az adott példány kemény fedeles.
Hajlamosak vagyunk fektetve, egymásra rakva tárolni a füzeteket, és gyermekkoromban sajnos én is hasonlóképpen, zéró odafigyeléssel ugyanezt tettem. Ilyenkor a borítók súrolódnak, és nagy mértékben kopik a nyomdafesték róluk, valamint felkunkorodik a gerinc ami emellett szintén kopik. Aztán ott van a lapok sárgulása, ami a levegő és egyéb kémiai anyagok hatására történik és elkerülhetetlen, ha így tároljuk féltve őrzött példányainkat.

A legjobb módszer, és egyben a képregénytárolás alapja, ha képregényfóliába teszünk minden példányt egyesével. Ezeket a plasztik fóliákat különféle méretekben beszerezhetjük. Külön az európai és a nyugati képregényeknek, a régi füzetektől a mangákig mindre találunk megfelelően illeszkedő fóliát. Általában száz darabos csomagokban lehet hozzájutni. Az áruk persze márka függő és a legjobb minőségű tasakok ára elég magasra rúghat, de nem feltétlenül kell ezeket választanunk a tároláshoz. A fóliában való tárolás megvédi őket a súrlódástól, ezáltal egyáltalán nem kopnak, valamint mivel levegővel sem érintkeznek, a lapok sárgulása is eltolódik. Utóbbit egy másik tényező is befolyásolja, de erről kicsit később.

A fólia önmagában nem elég, és itt rátérnék arra, hogy a képregényeket mindenképpen állítva tároljuk. Ez a legpraktikusabb, és leg"egészségesebb" a füzeteink számára. Önmagukban a füzetek nem állnak meg, esetleg igen, de az aljuk csúnyán begörbül, így a másik, és elengedhetetlen praktika ha a fóliába a füzetek mögé merevítő kartont teszünk. Ez lehet papírboltokban vásárolt dekorkarton méretre vágva, de a legprofibb megoldás az úgynevezett Comic Board használata, melyet a fóliákhoz hasonlóan 100-as csomagokban árulnak. Hogy miért jó ez nekünk? Különleges bevonat van a kartonon, és semmilyen kémiai tényező nem befolyásolja általa a mellette tárolt képregényeinket, ami a sima, papírboltokban vásárolt kartonoknál fennállhat. Beszerzése már nem olyan könnyű Magyarországon, mint a fóliának, de a nagyobb képregényboltokban szokott belőle lenni néhanapján, vagy ott van a jó öreg internet. Ebayen is sokan árulnak ilyet, bár érdemes többet rendelni (lehetőségekhez mérten a haverokkal együtt), mert a súlyuk miatt a postaköltség is igen magas.

A képregényeink most már védve vannak a gyűrődéstől, szakadástól, kopástól és a gerincük sem kunkorodik fel, viszont a sárgulás ellen van még egy teendőnk! Hogyan tároljuk őket, hogy minden darab megőrizze az eredeti nyomdai formáját? Erre a megoldás a képregénygyűjtő doboz. Természetesen vannak kizárólag erre a célra legyártott képregénygyűjtő boxok, melyek szélességben tökéletesen passzolnak a füzeteinkhez és könnyedén elférnek bennük. Több fajta box létezik. Mindegyikben más mennyiségű példány fér el. Az egyik legfontosabb dolog, hogy mindegyik rendelkezik egy tetővel ami lezárja a dobozt, és megvédi őket a káros fénytől (ugyanis ez az utolsó dolog ami beleszól még a sárgulásba, valamint a színek fakulásába). A színek megőrzése is fontos feladat egy képregénykedvelő számára. Gondoljatok csak bele milyen jó érzés, ha előveszel egy 10 éves füzetet és olyan mintha most hoztad volna az újságostól! Természetesen ennek a doboznak nem feltétlenül kell speciális Comic Boxnak lennie. Megfelel erre a célra bármilyen doboz amibe beleillenek és kényelmesen elférnek, valamint van teteje is. A képregénygyűjtő dobozok mind ugyanúgy egységesek, és amellett, hogy praktikusak, még jól is néznek ki. Ez talán előny lehet, hogy mégis mellettük döntsön az ember, no meg a pénztárcánk terjedelme is közrejátszik.
Remélem tudtam némi segítséget nyújtani ezzel a bejegyzéssel azoknak, akik eddig nem hasonlóképpen tárolták szeretett képregényeiket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése